Kamaszbarát Önkormányzatokat keresünk!
A felhívás előzményei:
Az Országos Osztálykirándulás a tanév végi tanulmányi kirándulások gyűjtőprogramja, amely a felső tagozatos és középiskolás diákok országos méretű fesztiválja.
A Kamaszfesztivál azon túl, hogy a tanulmányi kirándulásokra vonatkozó pedagógiai előírásoknak megfelelően biztosítja Magyarország természeti kincseinek, kulturális örökségeinek megismerését, a diákok és a pedagógusok számára egyéb közösségi élményeket is biztosít.
A Kamaszfesztiválon a túraprogramok és kirándulások mellett sport-, ismeretterjesztő, kulturális, kézműves, szórakoztató, országos hírnevű szervezetek által biztosított interaktív rendhagyó osztályfőnöki órák, esténként pedig sztárzenekarok koncertjei várják majd a résztvevőket.
Kamaszfesztivál volt eddig 2007-ben és 2011-ben Tiszafüreden, 2008-ban Zánkán, 2009-ben a Dunakanyarban, Csattogó-völgyben, 2010-ben Fonyódligeten és 2012-ben Tatán, majd tíz év kihagyás után, 2022-ben Miskolc Egyetemvárosban, 2023-ban Tatán szerveztünk.
A Kamaszfesztivált a 2023-2024-es tanévben újra indítjuk, amelyhez kapcsolódóan a “Kamaszbarát Önkormányzat” címre újra lehet pályázni.
A “Kamaszbarát Önkormányzat” pályázat tartalma:
A “Kamaszbarát Önkormányzat” címet a “Javíts egy jegyet!”című pályázathoz kapcsolódóan lehet elnyerni. A pályázat kiírója minden hazai önkormányzatnak felajánlja a pályázathoz való csatlakozás lehetőségét.
A pályázó önkormányzatok saját “Településük Legszorgalmasabb Osztályát” keresik a „Javíts egy jegyet!” pályázat alapján és a nyertes osztály számára felajánlják a IX. Kamaszfesztivál részvételi díját, szállás és étkezési költségeit.
Az egyes települések önkormányzatai a településükön működő iskolák pályázó osztályai közül a győztes számára
- mint a “Település Legszorgalmasabb Osztálya” számára jutalomként átvállalja az Országos Osztálykirándulás-Kamaszfesztivál részvételi díját, szállás és étkezési költségét.
Hogyan lehet a “Kamaszbarát Önkormányzat” címet elnyerni?
Ha az önkormányzat szeretné a “Kamaszbarát Önkormányzat” címet elnyerni:
- A “Kamaszbarát Önkormányzat” címre jelentkező önkormányzat az oldal alján elhelyezett jelentkezési lapot kitölti.
- A jelentkezési lap megérkezését követően a pályázat kiírója elküldi együttműködési megállapodását a jelentkező önkormányzatnak.
- A jelentkező önkormányzat az együttműködési megállapodás aláírását követően azt visszaküldi a pályázat kiírója címére.
- A pályázat kiírója a jelentkező település összes oktatási intézményének elküldi pályázati felhívását, amely tartalmazza a jelentkező önkormányzat „Kamaszbarát” pozícióját.
- A „Javíts egy jegyet!” pályázaton induló osztályok a https://kamaszfesztival.hu/palyazataink/javits-egy-jegyet/ oldal alján elhelyezett regisztrációs űrlap kitöltésével adják le tanulmányi eredményüket 2024. január 31-ig.
- A beérkezett pályázatok eredményeinek összesítését követően, 2024. február 10-én sajtókampány keretében, valamint a https://kamaszfesztival.hu oldalon közzétesszük az eredményeket.
- A pályázat országos díjátadó ünnepségére 2024. márciusában kerül sor, amelyen a Kamaszbarát Önkormányzat polgármesterei, delegáltjai személyesen adják át a nyertes osztály számára felajánlott díjat.
- A felhíváshoz csatlakozó önkormányzatok polgármesterei, delegáltjai számára a IX. Országos Osztálykirándulás – Kamaszfesztiválra érvényes tiszteletbérlettel kedveskedünk.
- A pályázat kiírója a „Javíts egy jegyet!” pályázathoz csatlakozó Önkormányzatokat a „Javíts egy jegyet!” sajtókampányában, hírközleményeiben, saját promóciós anyagaiban nevesíti „Kamaszbarát Önkormányzat” címmel, amely címet pályázó saját felületein használhat.
- A Kamaszfesztivál és a “Javíts egy jegyet” pályázat országos média-megjelenését a pályázat kiírója szervezi, amelyhez társulni tudnak a települési önkormányzatok sajtó-média képviselői.
A pályázat kiírója a „Magyarország Legszorgalmasabb Osztálya” címet elnyerő osztálynak maga ajánlja fel a IX Kamaszfesztiválra érvényes bérletet ajándékba, esetükben a csatlakozó önkormányzattól csak a szállás és étkezési díjat kérjük támogatásként.
Költségek:
A IX. Országos Osztálykirándulás – Kamaszfesztivál a 2023-2024-es tanév végi helyszínét és időpontját 2023. november 30-ig választjuk ki és tesszük közzé. A helyszín adottságai (szállás, étkezés) alapján fogjuk a teljes részvételi díjat meghatározni annak alapján, hogy milyen visszajelzéseket kapunk az osztályfőnököktől)
Miért éri meg a Kamaszbarát Önkormányzatnak lenni?
Mert a település önkormányzata fontos oktatási, ifjúságvédelmi célokat szolgálhat és erősítheti a település helyi együttműködését.
Mert a település önkormányzata hozzájárulhat ahhoz, hogy a helyi diákok életre szóló emlékeket gyűjtsenek és gazdagítsák tudásukat, erőstve ezáltal lokális kötődésüket