Első fejezet: Az iskolakezdés

Csörög a vekker, Janka izgatottan kel ki az ágyból. Általában úgy fél órába telik neki rávennie magát, hogy kinyissa a szemét, plusz még tíz perc a kitakarózás és negyedóra az, hogy felüljön az ágyán, az öltözködésről nem is beszélve.

Miután kapkodva felöltözött és leviharzott a galériáról, gyorsan bekanalazta a zabpelyhet, fogat mosott, első dolga az volt, hogy megnézze még egyszer azt a listát, amit az osztályfőnöke küldött az egész osztálynak még augusztusban az iskolához szükséges dolgokról. Persze minden meg volt, de valamit kellett kezdeni azzal az idővel, amit a felkeléssel spórolt meg.

Az iskolába szökdécselve ment. Dugó volt és messze laknak, de Janka szerint csak megint elaludtak.
Nyolc óra után tíz perccel megérkezett Szofi. A lány érkezéséra az egész osztály felhördült: – Késett! Írjanak be hiányzást.

– Inkább egy egyest, amúgy is kijavítja 2 nap alatt.
– Mi van, megérkezett a másik stréber is???

Szofi szemében látszott, hogy könny csordult, de tudta, hogy nem sírhat, mert akkor csak rosszabb lesz. Leült Janka mellé, aki gyorsan átölelte, egyrészt, hogy nyugtassa, másrészt mert régen nem látta.

Legalább hozzá nem szóltak, amikor bejött. Janka érezte, hogy elönti a gyűlölet. Gyűlölte az undorító osztályát és nagyon elege volt abból, hogy minden évben el kell ezt játszani. Már nem is értette, hogy miért volt ennyire felvillanyozva, amikor reggel bejött a suliba.

Kati néni próbálta leállítani a többieket, ezért utána még kb. 2 percig csöndben tudott lenni az osztály, de szokásosan megint elindult egy kis susmogás, miközben a kompetenciafelmérésről tájékoztatott Kati néni.
Az első héten nem volt tanítás. Megkapták az órarendet és az ültetési rendet. Rengeteget voltak az udvaron meg a téren, vagy bent volt szabadfoglalkozás. Néha kaptak olyan feladatot, hogy rajzold le a kedvenc nyári élményedet, vagy írj egy fogalmazást a nyaradról.

Persze amiatt, mert nem volt oktatás jöttek azok a beszólások, hogy:

– Biztosan sírtok mert nincs házi.

– Adjak egy kis matekot?

– Tudom, hogy fáj nektek.

-Janka, képes vagy doga nélkül élni???????

Ez így ment egy hétig utána meg az lett felkapott, hogy:

-Meg van az előrehozott születésnapotok, végre tanulhattok.

És még sok más beszólás, ami miatt minden nap sírva ment haza a két lány. Jankáék nem mertek szólni egy tanárnak sem. Mindig csak az anyjuknak panaszolták el, hogy miket mondanak az iskolában, de sokszor még nekik sem mondták el mert féltek, hogy aggódni kezdenek szüleik. Így inkább magukban tartották és egymásra próbáltak támaszkodni.

Második fejezet: Egyedül

Teltek a hetek, hónapok és elérkezett a 2. fél év. Szofi nem jött be az első héten. Janka nagyon aggódott. Többször is írt neki Viberen, de Szofi nem írt vissza. Aztán Kati néni péntek délután letört arccal azt közölte, hogy Szofi sajnálatos módon átment egy másik iskolába.

Janka elárulva érezte magát. Az egyetlen ember, aki megértette elment. Elment és nem jön vissza. Ordíthatott volna, de nem ordított, sírhatott volna, de nem sírt, csak ott ült a padjában magába roskadva és nem szólt semmit.

A következő hetek egy háborús övezet volt, tele aknamezőkkel. Minden egyes mozdulatát kifigurázták, álandóan megalázták. Volt egy stratégiája az udvaron, hogy hogyan térjen ki a fejéhez hajított labdák elől. Nagyon megviselte, hogy nincs mellette a barátnője. Amikor még egy suliba jártak kevésbé bántották az osztálytársaitól származó beszólások. De most minden egyes bántó szó olyan mintha egy tőrt szúrnának a szívébe. Szegény nagyon le is fogyott. Így még az étel íze sem volt olyan. De tűrt és nem szolt senkinek.

Egyedül az anyukája vette észre, hogy valami gond van. Egyszer leült Jankával beszélgetni, de nem ment vele sokra, csak azt érte el, hogy a lány bömbölve szaladt ki a nappaliból és bezárkózott a szobájába. Janka persze nem az anyjára haragudott, hanem a helyzetre. Amikor erről beszéltek akkor olyan érzés volt, mintha egy nyílt sebről feltépnének egy ragtapaszt. Valahogy mégis megkönnyebbült attól, hogy valakinek legalább beszélt erről. Talán az is jót tett neki, hogy sírt, mintha levettek volna a szívéről egy kis maroknyi kavicsot. Nem nagy dolog, de könnyebbnek érezte magát.

Másnap reggel az anyukája palacsintával várta és azt mondta, hogy nem kell iskolába mennie és tartanak egy pihenőnapot. Elvitte fagyizni, de amikor odaértek Janka megpillantotta Szofit, aki gyorsan átölelte és elkezdett mesélni az új iskolájáról, és hogy az osztály miatt ment el. Jankának egy kis időbe telt feloldódnia, de miután lenyelte a gombócot a torkában ő is hozzászólt a barátnője mondandóihoz.
Elmesélte Szofinak azt, hogy mennyire bántják és hogy nem mesélt erről még senkinek, de valahogy most nem tört elő belőle sírás. Szofi megértette őt és teljesen más konteksztusba helyezte az egészet. Együtt kinevették azokat a hülyéket, akik bántották őt.

Harmadik fejezet: Erdei tábor

Janka kezdte megszokni, hogy nincs ott Szofi. Az iskolában, ha nem órán volt, akkor vagy zenét hallgatott vagy olvasott. Kezdett nem foglalkozni az osztálytársaival sem.

Kati néni egyik hétfőn beszámolt arról, hogy erdei iskolába mennek 2 hét múlva a 7.c-vel és a 4.a-val. Mindenki nagyon izgatott lett. Elkezdték tervezni, hogy majd hogyan mennek át egymáshoz és hogyan szöknek ki az éj leple alatt. Persze ezt minden évben eltervezték, de mindig valaki elaludt vagy beparázott és ezért nem sikerült véghezvinni soha ezt a tervet.

Janka anyukája kicsit vonakodott, hogy elengedje-e a lányát, mert féltette, hogy bántani fogják napi 24 órában, de végül elengedte azzal a feltétellel, hogy ha bántják, kiáll magáért.

Az elmúlt 2 hétben mindenki csak a táborról beszélgetett. Hírtelen felhagytak Janka szivatásával mert túlságosan el voltak foglalva a különböző prankek kidolgozásával.

Janka is készült. Már szerdán bepakolt a bőröndjébe és csütörtök délután elmentek pár cuccot venni, hogy biztosan meglegyen mindene. Az indulás előtti napon Jankának be nem ált a szája, nagyon izgatott volt.
Másnap a Nyugatinál gyülekeztek. A csomagjaikat odaadták egy pasasnak. aki elvitte autóval Magyarkútra, hogy ne keljen a gyerekeknek cipelni. 9:30-kor kiállt a vonat a pályaudvarról és elindult Vác felé.

Janka kettő 7.c-s mellé ült le. Kifejezetten kedvesek voltak, köszöntek neki, és próbálták bevenni a beszélgetésekbe. Az egyiket Zorkának, a másikat pedig Oszkárnak hívták. Janka gyorsan feloldódott, csodálkozott, hogy valaki manapság szóba akar elegyedni vele. Végtére is örült, hogy nem kell egyedül lennie a tábor alatt.

Vácon átszálltak egy kisseb vasútra, ahol az ajtó nem csukódott be, amikor elindultak. 2 megállót nyitott ajtó mellett utaztak. Ezt Zorka levideózta és rengeteget ökörködtek, zenét hallgattak. Janka régen nevetett ennyit. Végre voltak barátai.

Amikor megérkeztek Magyarkútra mindenki megkapta, hogy melyik szobában fog aludni. Mivel a 6.c-be kevés gyerek jár, kettő szobát kapott az osztály. A lányok mentek a 2-es szobába, a fiúk pedig a 3. szobát kapták.
Ahogy lepakolták a cuccaikat, siettek ebédelni. Bolognai spagetti volt és brokkoli krémleves. Ebéd után volt egy kis pihi idő, bár mindenki a szálláshelyet fedezte fel.

Janka Zorkáékkal volt. Felmentek a padlásra és elkezdtek kialakítani maguknak ott egy bunkert a különböző tárgyakból, anyagokból, amiket ott találtak. Addig a többiek kint az udvaron labdáztak, bújócskáztak, zenét hallgattak és telefonoztak.

A három gyerek egyszer arra lett figyelmes, hogy az udvaron lévő zajok elcsendesednek. Kinéznek az ablakon: nincs kint senki. Oszkár aggódó arccal azt mondta: -Te ezek elmentek.

– Most mi legyen? -kérdezte Zorka.
– Szerintem menjünk le. -javasolta Janka.

Libasorban lemásztak a bázisukról, de eközben sem láttak senkit. Kimentek a kapun, de nem láttak párokban haladó diákokat, akiket 3 tanár vezet. Pedig Domi bát elég nehezen lehet nem észrevenni.

-Mit csináljunk? -bukott ki Oszkárból a kérdés.

-Talán hívjunk fel valakit. -ötletelt Janka.Ja persze majd felhívjuk Domi bát, hogy “bocsánat felmentünk a padlásra- ahova nem szabadott volna- és nem hallottuk, hogy elindultak a többiek, ezért itt hagytak minket. Kérem jöjjenek vissza 3 gyerekért és ezért késsék le a vonatot és szervezzék át az egész programot 3 gyerek kérésére.

-Van jobb ötleted? -épp kimondta ezt Oszkár, amikor Kati néni megjelenik a tábor kapujánál: -Hát ti meg mit kerestek itt? Egyébként nem láttátok a többieket? A 4. és a 7. bent társasozik, de Janka a te osztályod eltűnt.

-Nem tudjuk. -válaszolta kórusban a 3 gyerek.

-Rendben, akkor megkeresem őket. Ti meg gyertek be! Van forrócsoki. Aztán fél 4-kor indulunk Verőcére a Dunához.

A gyerekek bementek, vettek 3 bögre forrócsokit, utána nem a közösségi terembe, hanem felsurrantak a padlásra.

-Most meg ez mi volt? Hova mentek a többiek? -kérdte Zorka.

-Az osztálytársaimat ismerve, itt valami bűzlik. -felelte Janka.

Benyitottak a padlásra. Szállongó por volt az egész helységben. Alig lehetett valamit látni. Ahogy beljebb mentek egyszer csak észrevették, hogy az erődüknek csak a hűlt helyét láthatják. Csak szétdobált kacatok voltak össze vissza a földön. Halk kuncogást hallottak. Janka egyből tudta, hogy itt mi történt. A kuncogásból végül ellenszenves hahotázás lett, és a polcok mögül gyerekfejek bukkantak ki. Széthordták Jankáékat, az életüket, a szüléiket, megszólták a ruhájukat és amit még csak lehetett.

Nagyon megalázó volt. Janka végre azt hitte, hogy békén hagyják. Végre vannak barátai, végre van, akire támaszkodhat, de most csak őket is belekeverte az egészbe. Mit is várhatott volna ettől az osztálytól. Ha valaki más egy kicsit, vagy csak nem akar velük lenni, rögtön elkezdik bántani. Ha valaki úgy érez, végre sínen van, eltiporják és összenyomják hangya méretűvé.

Oszkárnak és Zorkának is leesett, hogy mi történt velük. Ott álltak hárman, teljesen kiszolgáltatottan, és csak még szólni sem mertek. Jó, hogy megszólalt lent Domi bácsi dörmögő hangja, hogy: – húsz perc múlva indulnak, mindenki pakoljon!

A diáksereg szép lassan leosont a padlásról és elindult mindenki a szobájába. Bepakoltak a táskájukba nasit, innivalót, esőkabátot vagy esernyőt és persze az elengedhetetlen telefont. Gyülekező a kertben volt. Jankának kellett egy kis idő, hogy átverekedje magát a tömegen. Háromszor fellökték, egyszer “véletlenül” leöntötték, és négyszer kigáncsolták mire eljutott Zorkáékhoz.

A Duna nem volt nagy szám. Láttak hattyút, sirályt és halakat. Volt egy vicces szobor a parton amire felmásztak a többiek és rágót ragasztottak a nyelvére, de igazából semmi különös. Azt leszámítva, hogy Jankának csurom vizesen kellett visszamennie a szállásra, mert Alex belökte a Dunába. Janka egy kicsit mérges volt, de jobban zavarta az, hogy hideg áprilisi nap volt és nagyon fújt a szél ezért eléggé fázott. Kata néninek vissza kellett kísérnie a szállásra, ezért lemaradt a lovaglásról. Bár annyira nem bánta, mert attól tartott, hogy valamelyik osztálytársa miatt végül a balesetiben köt ki.

Janka a szálláson átöltözött, jól betakarózott és az egyik konyhásnénitől kapott egy jó forró mézesteát. Körülbelül úgy másfél óra múlva érkeztek meg a többiek. Zorkáék rögtön elárasztották aggódó kérdéseikkel. Persze Janka megnyugtatta őket, hogy semmi baja, csak egy kicsit átfagyott.

De valójában egyáltalán nem így volt. Belül mardosta a gyűlölet. Szörnyen érezte magát. Legszívesebben felordított volna. Gyűlölt itt lenni. Miért pont engem bántanak? Valami rosszat tettem? Talán én vagyok a probléma. – ezeken gondolkodott miközben elnyomta az álom.

Másnap reggel nem akart kikelni az ágyból. Nem volt kedve lemenni, nem volt kedve találkozni bárkivel, nem volt kedve még egy beszólást végighallgatni. Szerencsére Kati néni azt mondta, hogy ő maradhat tovább az ágyban és hogy szóljon, ha rosszul érzi magát. Reggelizni sem ment le. Voltak kerti játékok és cukorkakeresés, de ő még mindig fent búslakodott az ágyában. Fáradtnak érezte magát. Minta minden egyes sértés lehúzná a fejét. Egész nap aludna és szomorú zenéket hallgatna.

Miért nem veszi senki sem észre, hogy baj van? Miért nem tud senki segíteni? Miért vagyok ennyire egyedül? Miért nem ért meg senki? -ezek cikáztak a fejében állandóan.

Belebetegedett a bullyingbe. Haza akart menni és meg akarta ölelni az anyját. Folyamatosan megalázzák és még nem is támaszkodhat senkire, mert nincs egyetlen barátja, védelmezője sem. Nincs támasza, aki megvédje.

Nagy nehezen sikerült rávennie magát, hogy kibújjon az ágyból. És lement a többiekhez. De ahogy lejött a lépcsőn az egyik lány osztálytársa leszólta a haja miatt, a fiúktól meg jött egy sírós kis pisisezés.

Na itt lett elege Jankának. Küszködött, hogy ott ne ordítsa el magát ott egyhelyben állva. Odaszaladt az osztályfőnökéhez és azt mondta, hogy hányingere van és nagyon rosszul érzi magát és hogy haza akar menni.
Kati néni megértő volt és azt mondta, hogy rögtön felhívja az anyját.

Negyedik fejezet: Hazaút

Janka örült, hogy hazamehet. Furcsállta, hogy sikerült kevesebb, mint egy napot eltölteni a táborban. Kevésnek tartotta, de nem bírt volna még többet ottmaradni.

Zorkáék sajnálták, hogy elmegy. Megbeszélték, hogy majd a suliban szünetenként néha lejönnek, ha lesz idejük. És megígérték, hogy mindent elmesélnek neki, amiről lemarad majd a táborban.

Az anyukája kb. másfél óra után megérkezett. Ahogy Janka meglátta elkezdett futni. El is sírta magát. Aztán megölelte, mintha több éve nem látta volna. Lehozta a csomagokat és két másodperc alatt már bent is ült a kocsiban. Kati néni és Zorkáék integettek a kapu elött.

A kocsiban először síri csönd volt, de aztán Jankának megeredt a nyelve. Elmesélte, hogy összebarátkozott Oszkárral és Zorkával. Elmesélte a padlást, azt, hogy belelökték a Dunába, hogy folyamatosan megalázták és hogy konkrétan rosszul volt ezektől. Nagyon jól érezte magát, hogy valakinek elmondhatja ezt. Egész úton sírt és mesélt. Felszabadult lett, de valahogy a beszámolója közben egyre jobban kezdte gyűlölni ezt a helyzetet. Gyűlölte, hogy nem tehet semmit, hogy nincs semmi esélye az osztálya ellen. Gyűlölte, hogy hazamehet, de utána minden nap be kell mennie az iskolába és mindent előröl kezdenek. Gyűlölte, hogy nem szólhat senkinek, mert akkor meg csak még jobban “árulkodós strébernek” nevezik majd.

Mikor hazaértek, Janka felment a szobájába és rajzolgatott. A sötét színeseit vette elő. Ahogy a lapon satírozott alakok jelentek meg, tovább rajzolt és végül szörnyek, démonok és mindenféle félelmetes lények rajzolódtak ki a lapon. Janka a rajzok fölé neveket írt. Az osztálytársai nevei voltak azok. A lány szemében az osztálytársai azok a szörnyek voltak, amiket lerajzolt a lapra. Nem tartotta embereknek őket. Emberek ilyet nem csinálnak.

Ötödik fejezet: Segítség!!! Bajban vagyok.

Mikor visszajött az osztály többi része az erdei iskolából. Janka nem akart bemenni az órákra. Dühös volt azokra, akik bántják, de dühös volt azokra is, akik nem csinálnak semmit csak nézik az egészet és nem védik meg. Egyedül Zorka meg Oszkár volt az, akik kiállt mellette.

Végül nagy nehezen benoszogatta az anyukája. De Janka nem ment be, bezárkózott egész napra a wc-be. Tudta, hogy hiányzásokat fog gyűjteni, de nem volt hajlandó még egy percet az osztálytársaival egy légtérben lenni.

Egész nap nem jött ki onnan. Aztán második nap sem. És halmozódtak a hiányzások. Szerdán is megpróbálkozott vele, de nem számított arra, hogy az egyik osztálytársa bekukucskált az ajtó alatt, hogy megnézze ki van bent már harmadik órája.

Eléggé kikapott. Behívatták az igazgató helyettesibe és az anyját is felhívták. Ez még hagyján, de az osztálytársaitól mit kapott. Egész nap ezen pörgött az egész osztály. Janka nem bírta idegekkel, 3 tollát kettő ceruzáját is széttörte és 6 lapot sem kímélt meg mérgében. Szétesett, nem bírta tovább.

Otthon is kikapott. Bármennyire is magyarázta, hogy nem bírt volna ki még több időt ott, csak az volt a válasz rá, hogy: de akkor sem ez a megoldás. Ebben igaza is volt.

Anyukájának annyira elege lett ebből, hogy felált és azt mondta.

– Kislányom! Most azonnal fogok szólni Kati néninek mert ez igy nem megy tovább. Nem tarthatod titokban ezt.

– Ne, csak azt ne! Utána még jobban fognak csak bántani. -könyörögte Janka.

– Akkor te szólj!

– De…

– Semmi de! Nem hagyom, hogy tönkre tegyék a lányomat. Vagy most szólok, vagy holnap beszélsz Kati nénivel!

– Rendben Anya. De adj időt!

Janka alig tudott aludni. Nem hagyta nyugton ez az egész. Félt holnap bemenni az iskolába. Félt a tanáraitól, osztálytársaitól és attól, hogy mit fog szólni Kati néni ehhez. Végül elnyomta az álom.

Másnap Janka teljesen megfeledkezett az ígéretről. És utána sem vette rá magát. Következett a hétvége és ott megígérte magának, hogy hétfőn segítséget kér. Nem gondolt volna, hogy ez ilyen nehéz lesz neki. Persze hétfőn is lemondott róla, ahogy kedden is és csütörtökön sem történt semmi.

Pénteken viszont annyira elege volt ebből, hogy rávette magát és odament a tanárihoz ez egyik szünetben. Jankáról folyt a víz, vert a szíve és remegett. Megszólította Kati nénit és hírtelen csak annyit tudott kibökni:

-Segítség!! Bajban vagyok.

És szép lassan Janka megnyílt és ömleni kezdett belőle az a sok sérelem, amit az évek során felhalmozott. Kati néni utána 3 órán keresztül az osztályban a bullyingről beszélt.

Janka felszabadult. Már nem is bántják. Persze attól még nem lesznek barátai, de legalább békén hagyják. Azóta Zorkáék többször lejönnek hozzá és együtt játszanak.

Két szavon múlott az egész és eddig nem tette meg. Sokkal előbb meg kellett volna tennie. Csak nem volt, aki támogassa. Amikor valakinek nincs elég önbizalma és folyamatosan pusztítják nagyon nehéz rávennie magát segítséget kérni. Most már boldog volt és nem érdekelték őt a többiek.