Keresés
Close this search box.

emlékek 2006-2013

annyi minden történt

2006-2013 között hat alkalommal rendeztük meg az Országos Osztálykirándulás – Kamaszfesztivál elnevezésű eseményt, amely a tanév végi tanulmányi kirándulások gyűjtőprogramja az általános iskola felső tagozatos és középiskolás diákoknak.

Civil szervezetek rendhagyó osztályfőnöki órái, sportversenyek, kulturális és zenei bemutatók adták a fesztivál négynapos programját minden május utolsó hosszú hétvégéjén.

A tanév végi kirándulásokat megelőzően minden tanévben rendszeresen tartottunk toborzó programokat, hirdetünk meg pályázatokat, amelyekkel közösségépítő, tanulás ösztönző céljaink voltak, és amelyeken keresztül a tanév végi Kamaszfesztiválon való részvételi lehetőséggel jutalmazzuk a diákokat.

30+

esemény

2006-2013-ig

A Kamaszfesztivál az évek során branddé fejlődött

 Voltak pályázatai, aktivizáló eseményei, szakmai- és civil kapcsolatai, sőt a végén még államot is alapított.

Pályázatai közül a legnépszerűbb a „Javíts egy jegyet!” pályázat, amelynek keretében „Magyarország Legszorgalmasabb Osztályait” kereste, több 10 ezer diákot ösztönözve intenzívebb tanulásra.

„Legszuperebb Osztályközösségek” pályázatával közösség- és kreativitásfejlesztő célokat tűzött ki, amelyre színpadi darabbal, prózai művekkel jelentkeztek osztályok.

Fotópályázatán a kamaszok mindennapjaikba engedtek betekintést.

Aktivizáló, toborzó eseményei közül a Találd meg a hobbidat!” tanévnyitó program, a Zene Világnapján felllő Diákzenekarok Tehetségpontja, a Takarékossági, Víz, Kultúra, Egészségügyi Világnaphoz kapcsolódó tematikus programjai, vagy a pályázati díjátadó ünnepségek emelhetőek ki.

A Kamaszbarát Önkormányzat címet azok az önkormányzatok nyerték el, akik a Javíts egy jegyet pályázaton keresztül maguk is keresték saját településük legszorgalmasabb osztályát, majd a nyertest a Kamaszfesztiválra érvényes belépőjeggyel jutalmazták.

A Kamaszfesztivál működése alatt mintegy 39 önkormányzat nyerte el a Kamaszbarát címet, akiknek regionális díjátadó eseményeket szerveztünk.

A Kamaszfesztivál 2013-ban forráshiány miatt már nem került megrendezésre. A tervezett programot 2013. januárjában mondtuk le.

Hosszú szünet következett, majd 2019-ben kezdtünk azon gondolkodni, hogy a fesztivált újra elindítjuk. A Covid miatti lezárások lassították az előkészületi munkánkat, valamint a VII. Kamaszfesztivált is el kellett tolnunk egy évvel, de a program azóta újra él.

picture.png
Galéria 2007-2012.

Országos osztálykirándulás

Elérhetőség

Kövess minket!

Nem találsz valamit?

2020 © Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | ÁSZF | Süti szabályzat | Készítette a ❤ 8K Alapítvány