- Ez az esemény elmúlt.
Díjátadó Gála
április 5. @ 10:00 – 12:00
Amikor ezt a programot elindítottuk, egy nagyon egyszerű kérdésből indultunk ki: tényleg el kell fogadnunk, hogy az iskolai bántalmazás az iskola „természetes része”? Hogy ilyen volt, ilyen van, és ilyen is marad? Mi azt gondoltuk, hogy nem. Azt gondoltuk, és ezt Ti is kimondtátok, hogy a bántalmazás sokszor nem más, mint egy berögzült működés, egy rossz szokás, amit továbbadunk egymásnak – és ha ez így van, akkor ezen lehet változtatni is.
A megelőzés ezért kulcskérdés. Nem akkor kell elkezdeni foglalkozni a bántalmazással, amikor már baj van, amikor már valaki sérül, amikor már konfliktusok elmérgesednek, hanem jóval előtte. Ott, ahol a közösség kialakul. Ott, ahol eldől, hogy mi fér bele és mi nem. Ott, ahol megtanuljuk, hogyan beszélünk egymással, hogyan reagálunk egymásra, és mit teszünk akkor, ha valakit bántanak. Ez nem egy külön tantárgy. Ez az, ahogyan együtt vagyunk, az életünk, a mindennapjaink.
A „Piros Lapot az Iskolai Bántalmazásnak” kampány pontosan erről szól. Nem arról, hogy kívülről megmondjuk, mi a helyes, hanem arról, hogy ti, diákok kezdjetek el saját kampányokat építeni. Hogy beszéljetek róla, vitatkozzatok róla, alakítsátok ki a saját szabályaitokat, és közben értsétek meg, mi történik egy-egy helyzetben. Mert amikor egy osztály maga dolgozza ki, hogy mit fogad el és mit nem, akkor az már nem egy szabály lesz, hanem egy működés.
Ami az elmúlt időszakban történt, az ezért fontos. Nem azért, mert sok osztály csatlakozott – bár az is fontos –, hanem azért, mert elindult valami. Elkezdtek osztályközösségek tudatosan foglalkozni azzal, hogy hogyan működnek együtt. És ez az a pont, ahol a megelőzés valódi tartalmat kap.
A Kamaszfesztivál ennek a folyamatnak egy állomása. Egy találkozási pont. Olyan osztályok találkozása, akik már elindultak ezen az úton. De ami igazán érdekes, az nem egy nap, hanem az, ami közben történik egy tanév alatt. Ezért dolgozunk azon, hogy a kampány ne csak egy alkalom legyen, hanem egy folyamat, amelyben kihívások, közös feladatok és közösségi döntések mentén épülnek tovább az osztályok.
És itt jön a következő lépés.
Jövőre ezt a kampányt már tudatosan úgy szervezzük újra, hogy egy diákok által épített, bántalmazás elleni közösségi programrendszer legyen. Nem egy központból kitalált kampány, hanem egy olyan keret, amiben ti magatok hoztok létre programokat, akciókat, kezdeményezéseket, és ezek kapcsolódnak össze egy nagyobb egésszé. Mi ehhez eszközöket, módszereket és támogatást adunk – de a tartalmat egyre inkább ti hozzátok létre.
A cél az, hogy ez ne csak egy nap, ne csak egy kampány legyen, hanem egy működő gyakorlat. Olyan osztályközösségek hálózata, amelyek képesek hatni egymásra, és amelyekben egyre kevesebb tere marad a bántalmazásnak.
És ami talán a legfontosabb: amit itt csináltok, az nem csak rólatok szól. Az hatással van arra is, hogy milyen lesz az a közeg, amiben élünk. Mert az, ahogyan egy osztály működik, előbb-utóbb megjelenik a nagyobb közösségekben is.
Ezért fontos, hogy amit elkezdtetek, azt vigyétek tovább. Nem tökéletesen, nem hibák nélkül, hanem következetesen. Mert minden egyes olyan helyzet, amikor másképp reagáltok, amikor nem mentek bele egy bántó helyzetbe, amikor kiálltok egymás mellett, az számít.
Köszönöm nektek, hogy ebben benne vagytok.
És találkozunk a Kamaszfesztiválon!
- Szentlőrinci Általános Iskola 7.a
- Kosdi Arany János Általános Iskola 6.osztály
- Gyergyóalfalvi Sövér Elek Szakközépiskola Vegyes csapat, olvasók csapata
- Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola 7.b
- Dunakeszi Széchenyi István Általános Iskola 3.a
- Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola 5.a
- Rábacsécsényi Kisfaludy Károly Általános Iskola és AMI Rábacsécsényi Tagiskolája 7. o.
- Vecsési Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 9. a
- Szabadbattyáni Batthyány Lajos Általános Iskola KampányStáb
- Bölcskei Kegyes József Általános Iskola 7. osztály
- Mogyoródi Szent László Általános Iskola 5.a
- Rózsaszentmártoni Móra Ferenc Általános Iskola 5.
- Tiszaföldvári Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola 8.a
- Szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola 5.a
- Mogyoródi Szent László Általános Iskola 7.a
- Maklári Szent István Általános Iskola 7.
- Kevermesi Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola 8.
- Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskola 4.b
- ogyoródi Szent László Általános Iskola 7.b
- Ónodi Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola 7.
- Örkényi Huszka Hermina Általános Iskola 5.b
- Géderlaki Szent László Katolikus Általános Iskola és Óvoda 5., 6., 7., 8.
- Aszódi Csengey Gusztáv Általános Iskola felső tagozat
- Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola 5.a
- Pusztamonostori JÁI Hábor Gabriella Általános Iskolai és AMI Tagintézménye 8.
- Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola 4.a
- Budapesti ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola 5. c
A „Piros Lapot az Iskolai Bántalmazásnak” kampányban idén olyan települések álltak mellénk, amelyek felismerték: az osztályközösségek működése nem csak iskolai ügy, hanem közösségi felelősség.
Köszönjük azoknak a kamaszbarát önkormányzatoknak, akik támogatták az osztályaik munkáját, és hozzájárultak ahhoz, hogy minél több osztály tudjon részt venni a programban:
Aszód Város Önkormányzata – Hajdú Szilvia polgármester
Bölcske Községi Önkormányzat – Baranya István polgármester
Dömsöd Nagyközség Önkormányzata – Tarr-Sipos Zsuzsa polgármester
Mogyoród Nagyközség Önkormányzata – Trabalka Szilvia polgármester
Örkény Város Önkormányzata – Matala Mihály Zsolt polgármester
Szabadbattyán Nagyközségi Önkormányzat – Kovács Péter polgármester
Szentes Város Önkormányzat – Szabó Zoltán Ferenc polgármester
Szentlőrinc Város Önkormányzat – Vörös Sára polgármester