PirosLap Program
Osztályok építenek kampányt az iskolai bántalmazás ellen.
Egy tanéven át tartó folyamat, amely megváltoztatja az osztályközösséget.
Osztályok építenek kampányt az iskolai bántalmazás ellen.
Egy tanéven át tartó folyamat, amely megváltoztatja az osztályközösséget.
A PirosLap program egy tanéven át tartó, osztályokra épülő közösségfejlesztő és kampányépítő folyamat. A program során az osztályok nem csak beszélnek az iskolai bántalmazásról, hanem saját kampányokat építenek, amelyeken keresztül megértik és alakítják a közösségük működését.
A tanév során az osztályközösségek lépésről lépésre építik fel a saját kampányukat: feltérképezik a problémákat, közös szabályokat és vállalásokat fogalmaznak meg, majd ezeket különböző akciókon, eseményeken és kezdeményezéseken keresztül valósítják meg az iskolán belül.
A program nem kész megoldásokat ad, hanem egy jól követhető keretet biztosít. A diákok aktív szereplői a folyamatnak: ők határozzák meg a fókuszt, ők dolgozzák ki a kampányt, és ők viszik végig a megvalósítást. A pedagógus a folyamatot kíséri, segíti és keretezi.
A program általános és középiskolás osztályok számára készült, és abban támogatja a közösségeket, hogy tudatosabban működjenek együtt, felismerjék és beazonosítsák a bántalmazás különböző formáit, és képesek legyenek közösen fellépni ezek ellen.
A folyamat eredményeként az osztályok nemcsak egy kampányt valósítanak meg, hanem kialakítanak egy közösen elfogadott működést is. A közös gondolkodás és a közös döntések révén erősödik az együttműködés, és láthatóvá válnak azok a helyzetek, amelyek korábban rejtve maradtak.
A program egy jól követhető folyamat. Az osztályok közös kiindulópontból indulnak, majd saját döntéseik mentén haladnak végig rajta.
A tanév a PirosLapNappal indul október 2-án
A kampány a következő tanévben is a PirosLapNap-pal indul október 2-án, az Erőszakmantesség Világnapján. Célunk, hogy délelőtt 11:00 órakor Magyarorszság minden iskolájában magasba emeljék a piros lapot és ezzel álljanak ki az iskolai bántalmazás ellen.
Ez a nap egyszerre jelenti a belépési pontot és a közös alap megteremtését: a diákok elkezdenek beszélni a bántalmazásról, és eldöntik, hogy szeretnének-e tovább dolgozni a programban.
Kik azok a Legszuperebb Osztályközösségek?
A PirosLapNap után az osztályok eldöntik, hogy belépnek-e a kampányépítő szakaszba. Azok az osztályok, amelyek folytatják, egy strukturált folyamat mentén haladnak tovább.
BÁNTALMAZÁS ELLENI PAKTUM
A folyamat első lépése a Bántalmazás Elleni Paktum elkészítése. Az osztály közösen fogalmazza meg azokat a szabályokat és vállalásokat, amelyek mentén működni szeretne. Ez adja a kampány alapját.
MIT CSINÁLNAK AZ OSZTÁLYOK?
Ezt követően az osztály a három szintű kapcsolódás mentén építi fel a kampányát.
1. Az első szinten az osztály saját közösségén belül dolgozik.
2. A második szinten más osztályokat von be az iskolán belül.
3. A harmadik szinten kilép az iskola falain kívülre, és szélesebb közösséget szólít meg.
MI SZÁMÍT KAMPÁNYNAK?
A program három egymásra épülő kihívásból áll, amelyek ehhez a kapcsolódási rendszerhez igazodnak. Az osztályok saját tempójukban haladnak: aki egy kihívást teljesít, Küzdő szintre jut, két kihívással Bajnok lesz, három kihívással pedig elérheti a Hős szintet.
MI A PEDAGÓGUS SZEREPE?
A pedagógus a folyamatot kíséri és keretezi. Az osztályok végig dokumentálják a munkájukat, amelynek eredménye a kampánynapló.
Elismerés a Legszuperebb Osztályközösségeknek
Azok az osztályok, akik teljesítik mind a három kihívást és elküldik nekünk az elkészített kampánynaplójukat, elismerést kapnak a munkájukért. Részt vesznek a díjátadó gálán, ahol átadjuk a Kamaszfesztiválra érvényes karszalagokat.
Több, mint díjátadó
• visszajelzés
• láthatóság
A program során végzett munka itt válik láthatóvá: az osztályok bemutatják kampányaikat, visszajelzést kapnak, és elismerést kapnak a közösségi munkáért.
Kampány zárása egy hatalmas bulival
Tanév végén az Országos Osztálykirándulás – Kamaszfesztiválra kapnak meghívást azok a Legszuperebb Osztályközösségek, akik számára a díjátadó gálán átadtuk a fesztiválra érvényes karszalagokat.
Ez a program zárópontja, ahol a résztvevő osztályok találkoznak, és egy közös térben jelenik meg az, amit a tanév során felépítettek.
A fesztiválra jegyet vásárolhatnak olyan osztályközösségek is, amelyek a tanév során nem vettek részt a kampányban.
A program három szinten teljesíthető. A szintek azt mutatják, hogy az osztály meddig jut el a közös munkában: csak saját közösségen belül dolgozik, másokat is bevon, vagy kilép az iskola falain kívül is.
Részt vesznek 2026. október 2-án 11:00 órakor a PirosLapNap-on és teljesítik az első kihívást.
Feladatuk:
Részt vesznek 2026. október 2-án 11:00 órakor a PirosLapNap-on és teljesítik az első és második kihívást.
Feladatuk:
Részt vesznek 2026. október 2-án 11:00 órakor a PirosLapNap-on és teljesítik az első, második és harmadik kihívást.
Feladatuk:
| Regisztráció 2026. szept. 30. |
PirosLapNap 2026. okt. 2. |
1. kihívás okt. 5–22. |
2. kihívás nov. 19 – dec. 18. |
3. kihívás jan. 25 – febr. 28. |
Díjátadó 2027. márc. 25. |
Kamaszfesztivál 2027. jún. |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Csatlakozó osztályok | ✔ | ✔ | |||||
| Küzdők | ✔ | ✔ | ✔ | ||||
| Bajnokok | ✔ | ✔ | ✔ | ✔ | |||
| Hősök | ✔ | ✔ | ✔ | ✔ | ✔ | ✔ | ✔ |
A program három szinten teljesíthető. A szintek azt mutatják, hogy az osztály meddig jut el a közös munkában: csak saját közösségen belül dolgozik, másokat is bevon, vagy kilép az iskola falain kívül is.
Olyan feladatokat tartalmaz, amelyek kevés erőforrást igényelnek, de gyorsan megvalósíthatók. Az osztály elkészíti a Bántalmazás Elleni Paktumot, amely a közös működés alapja.
Példák a megvalósításra:
• Készítsetek osztályképet saját készítésű piros lappal
• Szervezzetek beszélgetést osztályfőnöki órán a bántalmazásról
• Készítsetek plakátokat a bántalmazás elleni kiállásról
• Hozzatok létre támogató üzeneteket az iskola közösségének
Ez a szint további aktivitást igényel: az osztály kilép a saját közegéből, és más osztályokat is bevon a közös munkába.
Példák a megvalósításra:
• Tematikus programok szervezése más osztályoknak
• Bántalmazás Elleni Tematikus Hét megvalósítása
• Közös foglalkozások és beszélgetések vezetése
• Rövid videók készítése a témáról
• A kampány online terjesztése
Ezen a szinten az osztály kilép az iskola falain kívülre, és saját kezdeményezésekkel más közösségeket is megszólít.
Példák a megvalósításra:
• Szervezhettek érzékenyítő foglalkozást egy másik iskolában
• Készíthettek rövid videókat vagy kampányposztokat, amelyeket közösségi médiában terjesztetek
• Indíthattok „piros lap” akciót a településeteken (pl. közterületen, eseményen)
• Beszélgetést kezdeményezhettek szülőkkel, pedagógusokkal a bántalmazásról
• Létrehozhattok kortárs segítő vagy mentorprogramot
• Kapcsolódhattok helyi közösségi eseményekhez (pl. iskolai nap, városi rendezvény) saját programmal
A program három szinten teljesíthető. A szintek azt mutatják, hogy az osztály meddig jut el a közös munkában: csak saját közösségen belül dolgozik, másokat is bevon, vagy kilép az iskola falain kívül is.

Kész, azonnal használható sablon az osztály közös megállapodásához.

Lépésről lépésre végigvezet a teljes kampány folyamatán.

Tanórákhoz, foglalkozásokhoz azonnal beépíthető anyagok.

Kihívásonként részvételi lehetőség zoom-konzultációkon.

Egyszerűen vezethető sablon az osztály munkájának dokumentálásához.

Lehetőség az osztály munkájának bemutatására és visszajelzésre.

Közös élmény, találkozás más osztályokkal, inspiráció.

Egy biztonságosabb, együttműködőbb osztályközösség.
Három év alatt a következő eredményeket értük el.
2020 © Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató és Süti Szabályzat | ÁSZF | Készítette a 8K Alapítvány