A MIDÖK-öt, azaz a Miskolc Városi Diákönkormányzatot tavaly októberben alakították miskolci diákok. A megválasztott hétfős elnökség 26 tagiskola jelöltjeiből került ki, szervezetüket jelenleg a diákpolgármester, elnök, alelnök, PR- és HR vezető, programszervező és külkapcsolatokért felelős megbízott képviseli.
Céljuk, hogy összehozzák a miskolci iskolák fiataljait, közös programokba vonják be őket, és olyan élményeket biztosítsanak számukra, amelyek erősítik lakóhelyükhöz való kötődésüket. A MIDŐK tagjai fontosnak tartják, hogy a fiatalok felnőttként is Miskolcon maradjanak, ott járjanak egyetemre és ott alapítsanak családot.
A MIDŐK tettrekészségét, motiváltságát mi sem mutatja jobban, minthogy alig féléves működésük óta tucatnyi rendezvényt szerveztek: a Magyar Vöröskereszt képviselőivel gyertyát öntöttek Karácsonykor, a feldíszítették az Ifjúság Karácsonyfáját, amelyre ők maguk és a miskolci iskolák is gömböket készítettek, megrendezték a csúnya karácsonyi pulcsik versenyét, teadélutánokat tartottak, valamint Jégkori-discot, ami olyan nagy sikert aratott, hogy a jégkori pálya üzemeltetője azóta is folyamatosan megszervezi.
Nagy terveik vannak a jövőre nézve is: diákbálra készülnek, valamint a Tirekifivel összekapcsolódva társasjáték- és quiz-estekre, nem utolsó sorban pedig a VII. Országos Osztálykirándulás – Kamaszfesztivál házigazda szerepére.
Eseményünkön a MIDŐK tagságával ismerkedhettek meg, akiket, mint a leghitelesebb tanácsadókat kértük fel arra, hogy véleményezzék programtervünket, tegyenek javaslatokat, milyen további programokat szeretnének az eseményen látni, mi az, ami szerintük a korosztály számára a leginkább érdekes.
Az eseménybe itt tudtok bekapcsolódni:
https://us02web.zoom.us/j/88369771457
Szeretettel várunk mindenkit nyilvános beszélgetésünkön!
Ha támogatnád az eseményt, köszönjük! Arra fordítjuk, hogy minél több osztály vehessen részt programunkon.
http://paypal.me/8kalapitvany
Banki átutalással: 16200247-10013584