Tanévértékelő

Melyik út vezet a hova?

Országos Pedagógus Fórum

tata, Esély Budapest Alapítvány tábora, 2023. május 26-27.

Pedagógusként dolgozol és egyre kilátástalanabbnak érzed a helyzeted?

Nem vagy egyedül

Az idei tanév során nehéz helyzetben voltunk, amikor toborozni kezdtük az osztályokat az Országos Osztálykirándulás – Kamaszfesztiválra.

Vívódtunk, hogy egy olyan tanévben, amikor rengeteg jogsértést szenvedtek el az oktatásban dolgozók, kérhetjük-e tőlük az osztálykirándulás megszervezésével járó túlmunkát, miközben tudjuk, hogy az egyik fő probléma, hogy a pedagógusok túlmunkájukért járó juttatásokat nem kapják meg munkaadóiktól.

Toboroztunk ugyan, de nem teljes hittel, hiszen ha egyetértünk azzal, hogy  ne vállaljatok többletmunkát, akkor nem mondhatjuk, hogy de a Kamaszfesztre azért mégis hozzátok el osztályotokat.

Mindeközben azt is tudjuk, hogy a kamaszoknak mindennél fontosabb, hogy részt vegyenek kortársaikkal közös eseményeken. 

Erre az ambivalens helyzetre próbáltunk reagálni azzal, hogy a Kamaszfesztivál hagyományos országos osztálykirándulás koncepcióját kibővítve a kamaszok életében meghatározó szereplők számára is készülünk programokkal.

Így lett az, hogy az idei fesztivál fókuszába a kamaszok életét meghatározó kapcsolatokat, élettereket, társadalmi környezetet állítjuk, hogy vonjunk egy mérleget.

Milyen mozgástere van a szülőnek a pedagógusnak a fenntartónak abban,

Alapkérdések, a jelen körülményei között mégis nagyon távolinak tűnnek. 

Ezért arra jutottunk, szervezünk egy országos pedagógustalálkozót, ahol átbeszélhetjük a mozgástereket.

Szeretettel meghívunk 2023. május 26-27-én Tatára, a Kamaszfesztivál mellett rendezendő Országos Pedagógus Fórumra, ahol két fontos dolgot teszünk.

Ha részt vennél izgalmas beszélgetéseken, fórumokon, értékeléseken, vedd meg támogatói jegyedet most!

Programok

Fő témák

  • Milyen tudásra, készségekre, attitűdökre és értékekre lesz szüksége a jelenkor tanulóinak ahhoz, hogy a jövőben boldoguljanak?
  • Hogyan fejlődhetnek úgy az oktatási rendszerek, hogy hatékonyan fejlesszék és alakítsák ki ezt a tudást, készségeket, attitűdöket és értékeket?
  • Alkalmas-e a jelenlegi oktatási rendszer a gyorsan változó világ kihívásaihoz alkalmazkodni és azokra reagálni képes tudás átadására?
  • Melyek azok a kulcskompetenciák, amelyek fejlesztésére hangsúlyokat kell helyezni?
  • Milyen mozgástere van a szülőnek, pedagógusnak abban, hogy gyermekeiből, tanítványaiból boldogulni és boldogságra képes felnőttek váljanak?

Május 26.

09:00-10:00 Bevezető előadás:

  • Bojár Gábor, vállalkozó, fizikus, az Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója
  • Horn György, pedagógus, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium iskolavezetője
  • Molnár Lajos, pedagógus, esélyegyenlőségi szakértő, a Kürt Gimnázium iskolavezetője
  • Tari Annamária, pszichoanalitikus, pszichoterapeuta

 

Mennyiben segítették az oktatási rendszer fejlődését az oktatásirányítás 2022-23-as tanévben hozott intézkedései?

10:15-12:00: Szakértők szerint

Szakértői kerekasztal:

  • Gláser Tamás – VOSZ alelnök
  • Lannert Judit – oktatáskutató
  • Nagy Erzsébet – PDSZ országos választmányi tag
  • Radó Péter – oktatáskutató
  • Totyik Tamás – PSZ alelnök

14:00-15.00: Iskolavezetők szerint

Oktatási vezetők kerekasztala:

  • Dr. Hicz János – Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium, további meghívottak felkérése folyamatban

15:00-16:00: Diákok szerint

Diákszervezetek kerekasztala:

  • Bozai Ákos és Schermann Fruzsina – ADOM
  • Gajzágó József és Tóth-Göde Gergely – EDF
  • Bársony Anna és Szász Anna Dorottya – UNICEF Fiatal Nagykövetei,
  • ODT

Május 27.

09:00-10.30: Társadalmi szervezetek szerint

Társadalmi szervezetek kerekasztala:

  • Berta Bea – Tanítanék Mozgalom
  • Csordás Anett – Civil Kollégium Alapítvány
  • Ercse Kriszta – CKP
  • Hajnal Edina – Egységes Szülői Front-Szeged
  • Kepes Juli, László Györgyi – Magyar Anyák
  • Molnár Áron – noÁr mozgalom
  • Gulyás Magda – Dialógus az Oktatásért
  • Walton Attila – Szülői Hang

 

10.30-12:00: Történetek a tanévből – Tankerületek fóruma

Mind a 60 tankerületből várunk pedagógusokat, oktatásban dolgozókat, akik szeretnék elmondani tapasztalataikat, véleményüket. Értékelésre jelentkezni ITT lehet. Fontos lenne, hogy mind a 60 tankerületnek legyen legalább egy képviselője, aki összefoglalja a tanév tapasztalatait.

14:00-16:00: Mi legyen a következő tanévben? – Ötletfórum

Ezen a fórumon az oktatásügy valamennyi érintettje (iskolavezetők, pedagógusok, diákok, szülők) elmondhatja ötleteit, javaslatait. Javaslattételre előre is lehet jelentkezni, ITT. Az ötleteket a résztvevők megvitatják és akár megvalósítási terveket készíthetnek.

A színpadi program 16:00 órakor befejeződik, de az ötletelés és tervezés csoportmunkák keretében egész este folytatódhat.

Ha részt vennél a Tankerületek Fórumán és az Ötletfórumon, itt jelentkezz!

Élménytér kiállítók

ADOM, Alternatív Közgadasági Gimnázium, Animus Egyesület, Civil Kotta, EDF, Emberkép Egyesület, GYIÖT, Junior Achievement Magyarország, Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, Kreatív Tanulásért és Oktatásért Alapítvány, Móra Ferenc Könyvkiadó, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, Pedagógusok Szakszervezete, Primateen, Unicef,

Workshopok, beszélgetések

  • Mi lesz velem a státusztörvény után? – Nagy Erzsébet, PDSZ
  • Atipikus tehetségfejlesztés – Braun József, Zöld Kakas Líceum
  • Nemformális tanulás – GYIÖT
  • Kreativitás fejlesztése az iskolában művészekkel tantárgyi keretben – Kreatív Tanulásért és Oktatásért Alapítvány
  • Hogyan vedd észre, ha bajban a kamasz? – Kék-Vonal Gyermekkrízis Alapítvány
  • Mit tehet az iskolapszichológus? – Baross Dorottya, pszichológus
  • Pubertáskori testi-lelki változások – Peer Krisztina, pszichológus
  • A program még bővül

Ha részt vennél izgalmas beszélgetéseken, fórumokon, értékeléseken, vedd meg jegyedet most!