tata, Esély Budapest Alapítvány tábora, 2023. május 26-27.
Az idei tanév során nehéz helyzetben voltunk, amikor toborozni kezdtük az osztályokat az Országos Osztálykirándulás – Kamaszfesztiválra.
Vívódtunk, hogy egy olyan tanévben, amikor rengeteg jogsértést szenvedtek el az oktatásban dolgozók, kérhetjük-e tőlük az osztálykirándulás megszervezésével járó túlmunkát, miközben tudjuk, hogy az egyik fő probléma, hogy a pedagógusok túlmunkájukért járó juttatásokat nem kapják meg munkaadóiktól.
Toboroztunk ugyan, de nem teljes hittel, hiszen ha egyetértünk azzal, hogy ne vállaljatok többletmunkát, akkor nem mondhatjuk, hogy de a Kamaszfesztre azért mégis hozzátok el osztályotokat.
Mindeközben azt is tudjuk, hogy a kamaszoknak mindennél fontosabb, hogy részt vegyenek kortársaikkal közös eseményeken.
Erre az ambivalens helyzetre próbáltunk reagálni azzal, hogy a Kamaszfesztivál hagyományos országos osztálykirándulás koncepcióját kibővítve a kamaszok életében meghatározó szereplők számára is készülünk programokkal.
Így lett az, hogy az idei fesztivál fókuszába a kamaszok életét meghatározó kapcsolatokat, élettereket, társadalmi környezetet állítjuk, hogy vonjunk egy mérleget.
Alapkérdések, a jelen körülményei között mégis nagyon távolinak tűnnek.
Ezért arra jutottunk, szervezünk egy országos pedagógustalálkozót, ahol átbeszélhetjük a mozgástereket.
Szeretettel meghívunk 2023. május 26-27-én Tatára, a Kamaszfesztivál mellett rendezendő Országos Pedagógus Fórumra, ahol két fontos dolgot teszünk.
Ha részt vennél izgalmas beszélgetéseken, fórumokon, értékeléseken, vedd meg támogatói jegyedet most!
Fő témák
Május 26.
09:00-10:00 Bevezető előadás:
Mennyiben segítették az oktatási rendszer fejlődését az oktatásirányítás 2022-23-as tanévben hozott intézkedései?
10:15-12:00: Szakértők szerint
Szakértői kerekasztal:
14:00-15.00: Iskolavezetők szerint
Oktatási vezetők kerekasztala:
15:00-16:00: Diákok szerint
Diákszervezetek kerekasztala:
Május 27.
09:00-10.30: Társadalmi szervezetek szerint
Társadalmi szervezetek kerekasztala:
10.30-12:00: Történetek a tanévből – Tankerületek fóruma
Mind a 60 tankerületből várunk pedagógusokat, oktatásban dolgozókat, akik szeretnék elmondani tapasztalataikat, véleményüket. Értékelésre jelentkezni ITT lehet. Fontos lenne, hogy mind a 60 tankerületnek legyen legalább egy képviselője, aki összefoglalja a tanév tapasztalatait.
14:00-16:00: Mi legyen a következő tanévben? – Ötletfórum
Ezen a fórumon az oktatásügy valamennyi érintettje (iskolavezetők, pedagógusok, diákok, szülők) elmondhatja ötleteit, javaslatait. Javaslattételre előre is lehet jelentkezni, ITT. Az ötleteket a résztvevők megvitatják és akár megvalósítási terveket készíthetnek.
A színpadi program 16:00 órakor befejeződik, de az ötletelés és tervezés csoportmunkák keretében egész este folytatódhat.
Élménytér kiállítók
ADOM, Alternatív Közgadasági Gimnázium, Animus Egyesület, Civil Kotta, EDF, Emberkép Egyesület, GYIÖT, Junior Achievement Magyarország, Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, Kreatív Tanulásért és Oktatásért Alapítvány, Móra Ferenc Könyvkiadó, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, Pedagógusok Szakszervezete, Primateen, Unicef,
Workshopok, beszélgetések
Ha részt vennél izgalmas beszélgetéseken, fórumokon, értékeléseken, vedd meg jegyedet most!
Elsőként értesülhetsz izgalmas programokról, kreatív pályázatokról, a Kamaszfesztivál híreiről.
2020 © Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató és Süti Szabályzat | ÁSZF | Készítette a 8K Alapítvány