A 2021-2022-es tanév végén újra lesz Kamaszfesztivál. Erről szervezünk beszélgetést azért, hogy a program iránt érdeklődőknek bemutassuk a terveinket.
A Kamaszfesztiválról a következőket lehet tudni:
A tanév végi osztálykirándulások országos gyűjtőprogramja, amikor nagyon sok felsős és középiskolás osztály kirándul egy időben egy helyre a négynapos fesztiválra.
2007-2012 között hat Kamaszfesztivált tartottunk. A programban civil szervezetek rendhagyó osztályfőnöki órái, sportversenyek, kulturális és zenei programok, koncertek szerepeltek.
A tanév végi kirándulásokat megelőzően minden tanévben rendszeresen tartottunk toborzó programokat, hirdetünk meg pályázatokat, amelyekkel közösségépítő, tanulás ösztönző céljaink voltak, és amelyeken keresztül a tanév végi Kamaszfesztiválon való részvételi lehetőséggel jutalmaztuk a diákokat.
Az eseményt 2013-ban forráshiány miatt már nem tudtuk megszervezni.
A projekt sok egyéb közül a következő eredményeket tudja felmutatni:
- mintegy 300 résztvevő osztály Magyarországról
- több, mint 10 ezer diákkal,
- öt “Találd meg a hobbidat!” tanévnyitó esemény
- kéttucatnyi egyéb aktivizáló és tematikus toborzó esemény,
- öt éven keresztül “Javíts egy jegyet!” pályázat
- közel 100 induló osztályközösséggel,
- öt év alatt 39 Kamaszbarát Önkormányzat
- és több, mint 50 fellépő diákzenekar
A 2021-2022-es tanévre már van egy programtervezetünk, amelynek “Kalandos tanév” lett a neve és a fenntarthatóság a fő témája. A tervezetben lévő események még kiegészülhetnek, alakulhatnak attól függően, hogy milyen szervezetek, előadók, programbiztosítók csatlakoznak hozzánk a szeptembertől júniusig tartó, kilenc hónapos kalandozásra.
Ha érdekelnek a részletek, esetleg szívesen csatlakoznál hozzánk, szeretettel várunk egy laza, kötetlen beszélgetésre.